Jelentkezz napközis nyári táborunkba

Kedves Anyukák és Apukák!

Hamarosan elindul a jelentkezési lehetőség a napközis nyári táborokba, – ám addig is kedvcsináló jelleggel szeretnék megosztani néhány fontos információt és érdekességet ezzel kapcsolatban.

  1. A teljes nyári szünet ideje alatt, azaz június 23. és augusztus 29. között (10 héten keresztül) várjuk majd a táborozókat a VR XPERT Élményházban.
  2. Az igencsak közkedvelt, 7 – 13 éves korosztálynak szóló turnusainkat kiegészítve, idén először elindítjuk a 14+ célcsoportnak szóló foglalkozásainkat. Az alapkoncepció ezzel kapcsolatban az volt, hogy az idén 5. éves táborban bizony már lehetnek olyan “nagyfiúk és nagylányok”, akik “kiöregedtek” a klasszikus táborból, – őket visszacsábítva, nekik szeretnénk egy teljesen más koncepciót kínálni. A felnőttes hangvételű témák boncolgatása mellett, a fókuszt a kompetitív e-sport versenyekre, influenszer workshopokra, airsoft csatákra helyezzük.
  3. Az örök favorit Informatikai- és Tech Táborunk a fiatalabb generáció számára természetesen megmarad, – ráadásképpen extra programokra és meghívott előadókra lehet számítani idén is. Csak hogy néhányat kiemeljek: Rubik Kocka kirakásának módjait lehet elsajátítani profi magyar versenyzőtől, hivatásos vadászpilóta mesél majd a kalandjairól, megnézzük, hogy mire használható a mesterséges intelligencia, valamint e-rollerek biztonságos használatát sajátítjuk el, – de természetesen az új eszközeink és játékaink is mind-mind használhatóak lesznek.
  4. A tábor kedvezményes ára 55.000 Ft / résztvevő / hét lesz mindazok számára, akik május 25-ig (gyereknap vasárnapig) leadják a jelentkezési űrlapot és legalább egy érvényes előleg befizetéssel rendelkeznek. Május 26-tól viszont 60.000 Ft / résztvevő / hétre módosul a részvételi díj, – ezzel érdemes tisztában lenni.
  5. Azok a szülők, akik a jelentkezést követően vállalják, hogy a megadott határidőn belül, egy összegben befizetik a teljes tábori díjat (ezzel jelentős logisztikai munkát és időt spórolva nekünk), megajándékozzuk egy ital- és jégkrémcsomaggal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyermekük napi egy szabadon választott üdítőt és egy kis pálcikás jégkrémet díjmentesen elfogyaszthat.
  6. Végezetül szeretném bejelenteni, hogy hamarosan elkészül az új és igencsak látványos weboldalunk, – többek között ezért is kell még egy picit várni a tábori jelentkezések elindítására. Szeretnénk ugyanis, ha már az új felület adna otthont a releváns tábori információknak, ahol minden áttekinthető és logikus módon található meg.

Bár tudom, hogy tőlem nem megszokott módon most extrém hosszúra sikeredett a tábori bejelentő, de azt szerettem volna, hogy minden feliratkozónk első kézből tájékozódjon az idei táborokkal kapcsolatosan, – alaposan megismerve ezáltal a legfontosabb változásokat és tudnivalókat.

Hálásan köszönöm a figyelmet, egyúttal várom a gyerkőcöket idén is a VR XPERT Élményházban!

Amennyiben bárkinek kérdése vagy észrevétele merülne fel a táboroztatással kapcsolatosan, kérem forduljon hozzám bizalommal.